Budapesten, az Orczy és Magdolna negyed határán, a Kálvária, Dugonics, Kőris és Diószeghy Sámuel utcák közötti lakótömb nagyon vegyes képet mutat. Az új lakóingatlanok között 100-200 éves, bontásra érett épületek és foghíjtelkek váltják egymást, mindössze rövid sétatávolságra a Ludovika épületeitől, a Füvészkerttől és a Semmelweis Egyetem klinikáitól. A fentiek tették alkalmassá a területet arra, hogy helyet adjon a Semmelweis Egyetem ambiciózus Science Park projektjének, mely koncepciójában, funkciójában és technológiájában egyaránt előremutató megoldásokat vonultat fel. A komplex elképzelésekről Vörös Gábor, a tervezést közbeszerzési eljárásban elnyert CÉH zRt. vezető tervezője beszélt, aki tagja volt annak a 20 – 30 fős projektcsapatnak, aki az elmúlt közel négy évben a projekten dolgozott Balogh Ferenc projektvezető építész, felelős tervező vezetése alatt.

Milyen megrendelői szándék vezetett épp a Dugonics utca menti tömb kiválasztásához? 

V.G.: A Semmelweis Egyetem célja, hogy belátható időn belül bekerüljön a világ legjobb 100 egyeteme közé. Ehhez az oktatási létesítmények mellett szüksége van egy kutatásokhoz alkalmas tudományos központra, ahogy ez a legkiválóbb egyetemek, mint például az Oxford, Cambridge, Delft vagy épp az MIT esetében is megszokott. Erre az igényre ad választ a tervezett épületegyüttes. Mivel ennek földrajzilag is minél közelebb kell lennie a többi egyetemi tömbhöz a gyógyító és a kutatótevékenység „átfedése” miatt is, a megújulásra szoruló józsefvárosi tömb kézenfekvő helyszínválasztás volt.

A tervek szerint a 4 épület és alatta a teljes területet fedő három föld alatti szint által alkotott épületegyüttesben helyezkednek el majd a fő funkciót képező biotechnológiai laboratóriumok, de az elképzelés helyet ad a kapcsolódó irodáknak, posztgraduális képzésnek, könyvtárnak, előadóknak és különböző közösségi tereknek is. A funkcionális komplexitást érzékelteti, hogy a tervezők 27 egyetemi intézet vezetőit bevonva alakították ki az elrendezést. A két magasabb épület hat-, az alacsonyabbak négyszintesek a föld felett, összesen mintegy 60 ezer m2 hasznos alapterület alakult ki, a föld alatt pedig három egybefüggő pinceszint szerepel a tervekben. Az épületek földszintje is közös, ennek födémje egy összefüggő, több helyen áttört tetőkert, ami az utca felől is megközelíthető. Utóbbi egyébként a kerületi önkormányzat részéről is elvárás volt, e szerint a keletkező zöldfelület és az építmény egy része a környéken élők számára is kínáljon rekreációs tereket, szolgáltatásokat. A Semmelweis Egyetemnek is szándéka, hogy a környékbeli iskolák és a lakosság számára is érthető betekintést kínáljanak az egészségügyi kutatásokba.



Melyek a projekt legmarkánsabb, vagy leginkább előremutató megoldásai?

VG.: Szinte természetes, hogy a teljes épület nagyon energiahatékony lesz: levegő-víz hőszivattyúk látják majd el az igényeket, hőcserélős szellőzőrendszerek kerülnek be, ami ma már szerencsére nem ritka, de az építmény ezeken kívül tartalmaz majd újszerű, egyedi megoldásokat is. Az építés fázisában törekvés lehet zöldminősítés megszerzése is, a terveket már ehhez a követelményrendszerhez illeszkedve készítettük.

Ha jól tudom, kezdhetjük a tetőnél.

Igen. A zöldtető sem általános még, de a Science Parkot úgynevezett „kéktetővel” terveztük. Itt nemcsak növényborítást kapnak a tetőfelületek, hanem a felületre hulló csapadékvízet is helyben, a tetőn tároljuk és hasznosítjuk ahelyett, hogy azonnal elvezetnénk a csatornába, hogy aztán kis túlzással visszavásároljuk az öntözéshez. Ennek a kéktető koncepciónak még globálisan is formálódik a gyakorlata, de azért vannak már kiforrott technológiák, mi is ilyenhez „nyúltunk”. Az eredeti elképzelésünk az volt, hogy egy osztrák cég a gyakorlatban már bevált technológiáját használjuk, mely jelentősebb mennyiségű víz tárolását biztosítja a zöldtető síkja alatt, elválasztva a födémtől ‒ mely statikailag ehhez van méretezve. A tároló szivárgásmentességét egy, elektronikus megfigyelőrendszer monitorozta volna, hogy nincs-e szivárgás. Ha van, azonnal leengedi az esővízcsatornába az összegyűjtött, tárolt vizet, és megjelöli a szegmenst, amit meg kell javítani. Ebben az eredeti formában ez nem valósulhatott meg a jelenleg érvényes hazai jogszabályok miatt, amelyek a lapostetőnek is előírnak 2-2,5% -os lejtést. Végül egy kompromisszummal megkerestük a piacon a legmélyebben tagolt drainlemezt, ennek bordái között is jelentős mennyiségű vizet tudunk megtartani. Ez kevesebb, mint az eredetileg elképzelt mennyiség, de a csapadékvíz túlnyomó része még így is jól hasznosul majd. A rétegrendben ez alatt a vízszigetelés, fölötte extenzív vagy intenzív zöldtető létesül, melynek növényzete az alatta tárolt csapadékvizet „hasznosítja.”

Még mindig a tetőnél maradva, különleges megoldás a napelemek és a zöldtető tervezett kombinációja is. Itt ugyanis nem vagy-vagy, hanem egyszerre, azonos felületen lesznek jelen. A zöld benyúlik a megdöntött napelemtáblák alá, amelyek alacsonyabb vége is 30 cm-re lesz a tetőtől. A Greensolarnak nevezett technológia eredetileg leterheléses elhelyezéssel számolt, de a szélszimuláció hatására ‒ erről még lesz szó ‒ végül a rögzítés mellett döntöttünk, alumínium tartószerkezettel és minél kevesebb „lábbal”, hogy ne kelljen túl sok szigetelési csomóponttal dolgozni. A tartószerkezet ugyanis a födémen rögzül, így átnyúlik a zöldtető rétegrendjén, a talajborításon és a víztárolón.

Milyen újdonságokat találunk, látunk a tervekben a tető alatt?

V.G.: Ami még kevésbé általános, hogy a tervezésbe komoly szimulációs eszközöket is bevontunk. A napelemek miatt eleve nem közömbös a tájolás és a benapozás, de a tetőn kívül a teljes komplexumra is komplett benapozási szimulációkat készítettünk, az épített és más környezetet is modellezve. Ennek eredményét figyelembe vettük a homlokzati üvegfelületek és a zöldhomlokzatok arányánál. Ugyanez a szimuláció a belső parknál is fontos, így lett módunk az adott fényviszonyokhoz megfelelő növényeket választani.

Emellett vizsgáltuk a széljárást, a lehetséges szélcsatornákat is a napelemek rögzítése miatt, mivel a 6. szint tetején már jelentős tud lenni a légmozgás, amit számításba kell venni a tartószerkezetek méretezésénél. Ugyanitt figyelembe kellett venni az Eurocode szerinti statikai méretezést és meghatározni a szélszívási- és szélnyomási zónákat is.

Szimuláltuk egyébként a zajterhelést is, ezt többek között az irodák és laborok elhelyezésénél vettük számításba. Ez egyébként pont ellentétes eredményt hozott, mint a benapozási vizsgálat: mivel a szűk utcák miatt az alsó szintekre kevesebb napfény jut, oda indokolt lett volna nagyobb üvegfelületet tervezni. A zajszimuláció szerint ugyanakkor az alsó szintek zajosabbak is, ez viszont az üvegfelület csökkentését indokolná. Végül a jobb benapozás mellett döntöttünk, de megemeletük az üvegezések akusztikai paramétereit.

Szintén elég innovatív megközelítést és sok munkát jelentett, hogy a hőhídmentes szerkezeti elvárást a homlokzaton kiterjesszük a homlokzati szigetelést átszúró rögzítőelemekre, illetve a fordított rétegrendű lapostetőkre is. Ez nemcsak a teljes épület szemléletéből és a megrendelői elvárásokból következett, hanem egy ideje az új ÉKM rendelet is előírja, még ha egyelőre talán nem is mindenütt épült be a tervezői gyakorlatba. Ehhez számos hőhídszimulációra, illetve az alkalmas rögzítő és távtartó komponensek kreatív használatára, hőhídmegszakító izolátoros konzolok betervezésére volt szükség, de a hőhidak megszüntetése mellett nyilván nem köthettünk kompromisszumot sem a mechanikai tulajdonságok, sem a tűzvédelem terén.

A már említett zöldhomlokzatokat hogy kell elképzelni?

Ezt is kicsit másképp. Egyrészt azonnal zöldek lesznek, nem kell éveket várni a növekedésükre. Ez úgy lehetséges, hogy a növények egy sodronyhálós támrendszerre futnak fel, így előnevelten lehet szerelni azokat. A támrendszer emellett végtelenített növényfalak tervezését is lehetővé teszi, illetve ugyanez nagy szabadságot ad a fajtaválasztásban. Egyrészt virágzó fajtákkal is dolgozhatunk, ami megfelelő időszakban nagyon szép, másrészt a benapozási szimulációk ismeretében minden növény ideális fényviszonyok közé kerülhet. Szót érdemel, hogy mindehhez lombhullatókat is tudunk használni, melyek nyáron segítik az árnyékolást, míg télen ugyanott beengedik majd a napfény melegét.

A zöldhomlokzathoz használt növények sorolható ültetőládái a támháló és a homlokzat közé kerülnek, ott eleve kell, hogy legyen egy 60 cm-es távolság. Kívülről emiatt ezek lényegében nem láthatók majd. A koncepciót egy automata öntöző-, vízelvezető- és tápoldatozó-rendszer egészíti ki, amit akár az egyes fajták eltérő igényeire is fel lehet programozni. Mindezek együttese lehetővé tette, hogy a növényfalakat sakktáblaszerű elrendezésben alakítsuk ki a homlokzaton, váltakozva az üvegfelületekkel. Az irodai üveghomlokzat elé feszített zöldhomlokzat tervezési elve az volt, hogy minden homlokzat mögötti helyiség rendelkezzen olyan üvegfelülettel is, ami előtt nincs zöld homlokzat. Emiatt adódik a zöld homlokzat „sakktábla” szerű kiosztása, ami emellett egyedi homlokzati képet is biztosít. A növényfalaknak egyébként nemcsak az árnyékolásban, de a zajszűrésben is van némi szerepe. 

A fentiekből együtt reményeink szerint egy olyan, talán kivételesnek is mondható projekt születhet, mely összetettségében és kutatási funkciójában sem megszokott Magyarországon. A Semmelweis Egyetem kiváló szakembereivel, tudósaival közös gondolkodás eredményeként kialakított épületegyüttes méltó lesz az egyetem elvárásaihoz és törekvéseihez. A tervek készen vannak, és tervezőként nagyon szeretnénk mihamarabb érezni a virtuálisan már százszor bejárt terekben a friss festék illatát.

A bejegyzés az Octogon Labor című kiadványában megjelent cikkünk alapján készült.