Dél-balatoni vasútállomások
A Balaton déli partján 13 vasútállomás felvételi épületének, valamint közvetlen környezetüknek a megújítását készítettük elő. A cél a megváltozott üzemi és utaskiszolgálási igényeknek megfelelő épületek kialakítása, illetve az épületek és közvetlen környezetük akadálymentességének biztosítása.
Feladatunk az UNITEF'83 Zrt.-vel alkotott konzorciumban a vázlat-, engedélyezési és kiviteli tervek elkészítése, valamint a tenderdokumentáció összeállításának szakmai támogatása volt. A tervezési munka az állomásépületek mellett az előterekre, a gyalogoskapcsolatokra, a parkolókra, a kerékpártárolásra, az utastájékoztatásra és a környezetrendezésre is kiterjedt.
A helyszínek eltérő építészeti karaktere, műszaki állapota és forgalmi szerepe minden állomásnál egyedi megközelítést igényelt. A jól hasznosítható épületeknél felújítást és belső átalakítást terveztünk. Ahol a meglévő épület mérete, állapota vagy funkcionális kialakítása ezt indokolta, új, korszerű és könnyen fenntartható állomásépület kialakítását készítettük elő.
A program első megvalósult helyszínei Balatonszéplak-felső és Balatonfenyves voltak. Balatonszéplak-felsőn a korábbi épület helyén új felvételi épület készült, Balatonfenyvesen pedig a meglévő állomásépület teljes körű felújítása és belső átalakítása valósult meg. Mindkét helyszínen rendezettebbé és akadálymentessé vált az állomási előtér, fejlődött a kerékpártárolás és korszerűbb lett az utastájékoztatás. Az épületeket napelemes rendszerrel és hőszivattyús hűtés-fűtéssel alakították ki.
Az egységes tervezési szemlélet mellett minden helyszínen az adott épülethez, az utasforgalomhoz, a települési környezethez igazodó és a Megrendelő, a MÁV által meghatározott megoldás született. A cél olyan rendezett és könnyen használható pontok kialakítása volt, amelyek a vasúti közlekedés kiszolgálása mellett kapcsolódnak a balatoni településekhez.
Konzorciumi partner: UNITEF'83 Zrt.
Tervezésben részt vevő alvállalkozók: Mata-Dór Architektúra Kft., DAW Építész Stúdió Kft.